Generációk közötti tudásátadás a szervezetekben (Jó gyakorlatok – pályázat)

Érzékelve és meghallva a vállalkozások részéről azt a gondolatiságot és kimondott szavakat, melyek az év végi hajráról, az idei, nehézségekkel terhelt hosszú év okozta extra erőfeszítések és koncentráció okozta fáradalmakról szól, a Tudásbarát szervezet díj 2020 pályázat beadási határidejét 2021. Február 28-áig meghosszabbítottuk! 

A körülöttünk lévő vállalkozások közül egyre többen ismerik fel a tudásvagyon fontosságát és tesznek konkrét intézkedéseket annak megragadása, mérése, növelése érdekében. 

Célunk a határidő meghosszabbítására, hogy – időt adva a pályázatok kidolgozására – minél több jó gyakorlatot ismerhessünk meg. 

Ismét várjuk a tudásbarát szervezetek, közöttük az agrárvállalkozások pályázatait

Az elmúlt évi Tudásbarát pályázat sikere és kedvező fogadtatása, valamint a téma fontossága miatt a Tehetség és Tudás Központ Alapítvány (TTKA), valamint a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány a tudásátadás támogatására, elősegítésére létrejött Kurázsi Konzorcium égisze alatt 2020-ban is kiírja a

„Generációk közötti tudásátadás a szervezetekben – jó gyakorlatok” című pályázatot.

A legjobb pályamunkákat beadó szervezetek, vállalkozások elnyerik a „Tudásbarát szervezet 2020” – elismerést.

A tudás hatalom, tartja a mondás, de nem csak az… A tudás versenytényező is! Egyre nagyobb kihívást jelent ugyanakkor a generációk együttélése és menedzselése a munkahelyeken. A cél az idősebb munkavállalók munkaképességének, motivációjának, egészséges önértékelésének fenntartása, erősítése azáltal, hogy számítanak a tudásukra, tapasztalataikra; a fiatal munkavállalók sikeres integrációja; a tudás szisztematikus átadása a különböző nemzedékek, munkavállalók között, valamint a tudás szervezeten belüli megtartása.

A generációváltás komoly gond a kis- és nagyvállalatoknál egyaránt. Nagy szükség van az elméleti és a tapasztalati tudásátadás elősegítésre. Kevés vállalkozás, vállalat mondhatja el magáról, hogy ennek jól kialakult, szervezett keretei vannak. Fokozottan igaz ez az agrárium területén. A generációváltás a mezőgazdasági vállalkozásoknak is az egyik égető problémája, hiszen az 55 év fölötti agrárvállalkozók aránya meghaladja az 50%-ot. Gyakran előfordul, hogy az idősebb és a fiatalabb korosztályok között nincs kommunikáció, és kurázsi kell ahhoz, hogy megteremtődjön a párbeszéd.

A pályázat kiírásával a cél a szemléletformálás, a képzés, valamint a pozitív példák és jó gyakorlatok terjesztésével együtt a kis-, közepes és nagyvállalatok ösztönzése arra, hogy vessenek egy pillantást a működésükre, nézzék meg, milyen szinten van jelen a szervezetben a tudásátadás, és törekedjenek a tudásátadás szervezett keretek között történő megvalósítására.

A Tudásbarát szervezet 2019 díjban a nagyvállalati kategóriákban az MVM Paksi Atomerőmű Zrt., a Legrand Zft.,, míg a kis- és középvállalkozások kategóriájában a p2m Consulting Kft., a Zsiráf Kreatív Ügynökség részesültek.

Miért érdemes pályázni a „Tudásbarát szervezet 2020” díjra?

  • A „Tudásbarát szervezet 2020” díj nyertesei használhatják a külső és belső vállalati kommunikációban a titulust, ami segíti a vállalkozást régi munkatársai megtartásában, illetve új munkaerő magához vonzásában („employer branding”).
  • A vállalkozás egy fontos területen jelenik meg felelős szereplőként (brandépítés).
  • A pályázaton induló szervezetek a pályázat megírása során áttekintik a tudásátadásra irányuló vállalati stratégiájukat, és átgondolják annak beépítési lehetőségét a szervezeti kultúrába.
  • A pályázat megírása arra szorítja a pályázókat, hogy áttekintsék és megértsék a szervezeten belül együtt dolgozó generációk közötti együttműködés, tudásátadás fontosságát, ami hatással van a vállalat fejlődésére, a munkaerő megtartására.

Pályázni a következő három kategóriában lehet

  1. A vállalaton belüli tudásátadás eszközei, folyamata, tudásbrókerek a cégen belül.
  2. A tudástranszfer digitális eszközei/E-learning, információmegosztó felületek – „szakosodott” belső kommunikáció
    A tudástranszfer digitális eszközei/E-learning tudásmegosztó felületetek az agrárágazatokban – „szakosodott” belső kommunikáció
  3. Klasszikus generációváltás, illetve szakmák átadása generációk között.

A pályázatra a regisztráció ingyenes. 

A regisztrációt követően elküldjük a pályázati anyagot: a pályázat elkészítését segítő kérdéseket, az elbírálás szempontjait, az adatkezelési nyilatkozatot.

A pályázat beküldési határideje: 2021. február 28.

Eredményhirdetés: 2021. márciusában egy eredményhirdetéssel egybekötött online konferencia keretében, melyen a szervezők lehetőséget biztosítanak a díjazottak bemutatkozására.


Tehetség és Tudás Központ Alapítvány (TTKA)

A Tehetség és Tudás Központ Alapítvány fő missziója a munkahelyi tudásmegosztás elősegítése, a generációk közötti híd építése előadások szervezésével, oktatással, képzéssel.

Katona Melinda: melinda.katona@borealisconsulting.hu    +36 30 445 3487

SEED Alapítvány

A SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítványt 1990 elején hozták létre vállalkozói érdekképviseletek, felsőoktatási intézmények, pénzintézetek és minisztériumok (az ITM és az Agrárminisztérium jogelődjei).

A SEED küldetése a magyarországi vállalkozói kultúra fejlesztése, a vállalkozók szakmai ismereteinek bővítése, a kisvállalkozások versenyképességének növelése, ezáltal a fenntartható gazdasági fejlődés előmozdítása, a tudatos és hatékony vállalkozói magatartás népszerűsítése és fejlesztése.

Lakatosné Lukács Zsuzsanna: zsuzsanna.lukacs.lakatosne@seed.hu +36 20 4747486

Kurázsi Konzorcium

Szeptember 16-án öt elismert civil szervezet, a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány (konzorciumvezető), a Családi Vállalkozások Országos Egyesülete, a Családi Vállalkozások Közhasznú Alapítványa, a Junior Achievement Alapítvány és a Tehetség és Tudás Központ Alapítvány megalapította a fiatalok vállalkozói ha a generációváltást (ezzel is) támogató Kurázsi Konzorciumot. A Konzorcium tagjai egyszerre képesek felkészíteni a generációváltásra érett vállalkozások tulajdonosait, vezetőit az átadásra, miközben erősítik a szakmailag jól képzett fiatalok vállalkozói hajlandóságát azzal, hogy utat mutatnak egy sikeres vállalkozás felépítéséhez, vagy átvételéhez.

Lakatosné Lukács Zsuzsanna: zsuzsanna.lukacs.lakatosne@seed.hu +36 20 4747486

Megalakult a Kurázsi Konzorcium a sikeres generációváltás jegyében

Szeptember 16-án öt elismert civil szervezet, a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány, a Családi Vállalkozások Országos Egyesülete, a Családi Vállalkozások Közhasznú Alapítványa, a Junior Achievement Alapítvány és a Tehetség és Tudás Központ Alapítvány ünnepélyesen megalapította a fiatalok vállalkozóvá válását segítő, a generációváltást (ezzel is) támogató Kurázsi Konzorciumot. Az eseményen az alapítók elmondták, mi motiválta őket a konzorciumhoz történő csatlakozásra, illetve szó esett a konzorcium őszi terveiről is. Az eseményt megtisztelte részvételével Lantos Gergely, az Agrárminisztérium Agrármodernizációs Főosztályának vezetője, aki rövid előadást is tartott.

Az ünnepélyes eseményt a házigazda Családi Vállalkozások Országos Egyesületének (CSAVE) elnöke, dr. Rudas László nyitotta meg, aki egyúttal tolmácsolta a rendezvényen részt venni nem tudó dr. Berendi Péter, a Kurázsi Konzorcium megálmodójának gondolatait. Rudas László elmondta, a családi vállalkozásokat tömörítő szervezetnek egyenes útja vezetett a konzorciumba, hiszen már nem ma merült fel tagjaik körében az átadás-átvétel, a generációváltás kérdése. Az egyesület az elmúlt időszakban sokat tett azért, hogy megkönnyítse ezt a folyamatot, például az ajándékozásra vonatkozó jogszabályi környezet módosításával. A CSAVE a náluk felhalmozódott tudás és tapasztalatok átadására, továbbadására létrehozott egy alapítványt is, amelyik szintén alapítója a Kurázsi Konzorciumnak.

Az Agrárminisztériumot képviselő Lantos Gergely előadásában arról beszélt, hogy a Kurázsi Konzorcium olyan célokat tűzött maga elé, amelyek az agráriumban is nagyon fontosak. A generációváltás a mezőgazdasági vállalkozásoknak is az egyik égető problémája, hiszen az 55 év fölötti agrárvállalkozók aránya meghaladja az 50%-ot. Gyakran előfordul, hogy az idősebb és a fiatalabb korosztályok között nincs kommunikáció, és kurázsi kell ahhoz, hogy megteremtődjön a párbeszéd. A minisztérium a maga eszközeivel igyekszik támogatni a folyamatot, például a szabályozási anomáliák megszüntetésével, kommunikációs kampánnyal, az agrárvállalkozói létforma népszerűsítésével. A következő hétéves ciklusban nagy súlyt helyeznek majd a tudásátadás támogatására, a digitális megoldások elterjesztésére az agrárvállalkozók körében, a generációváltás erősítésére.

A konzorcium vezetője, a SEED Alapítvány ügyvezető igazgatója, Lakatosné Lukács Zsuzsanna számokkal támasztotta alá a sikeres generációváltás nemzetgazdasági szükségességét. Elmondta: a kis- és középvállalkozások 60%-a családi vállalkozás, amelyek a GDP 20 százalékát adják. Ezen belül a generációváltó vállalkozások termelik meg a GDP 7%-át – ami jelzi a probléma nemzetgazdasági súlyát. A felkészültség, a megfelelő tudásátadási mechanizmusok hiánya miatt a vállalkozásoknak mindössze a 30%-a éli túl az első generációváltást, 10-15%-a a másodikat, 3-5%-uk pedig a harmadikat. A generációváltás előtt álló vállalkozások 28%-ának tulajdonosai nem tudják, kinek fogják majd átadni a vállalkozásukat.

A Kurázsi Konzorcium tagjainak célja ennek a problémának a tudatos, előrelátó kezelése. A konzorcium tagjainak közös az értékrendje és a céljaik, értékláncba szerveződve 6 éves kortól érik el a lehetséges utódokat és az ügy érdekében mozgatni tudják a sok éves civil és piaci létük alatt kialakított kapcsolatrendszerüket.
És hogy miért éppen kurázsi? Mert bátorság kell ahhoz, hogy kipróbáljuk az ismeretlent, elengedjük a biztosat és meg tudjunk hallgatni, hallani másokat és elfogadni az eltérő álláspontokat.

Musákné Gergely Orsolya, a Junior Achievement Magyarország (JAM) Alapítvány ügyvezető igazgatója a szervezet csatlakozási motivációit ecsetelve hangsúlyozta, hogy egy jó csapathoz csatlakozni, ahol jó ötletek születnek jó ügyek érdekében, jó döntés. A JAM célja kapcsolatot teremteni a diákok és (nemzetközi) vállalatok között, egy olyan vállalkozói élmény megszerzése érdekében, amely egy életre elkíséri a 6-24 éves diákokat. Miután a konzorciumban olyan tagok is vannak, amelyek felnőtt vállalkozók fejlesztésével, képzésével, felkarolásával foglalkoznak így számukra megnyugtató, hogy az ő diákjaik kezét is fogja majd valaki, amikor 24 évesen útjukra engedik őket.
A Kurázsi Konzorcium őszi programjáról elmondta: október 7-én tartanak egy Innovációs Napot, amelyen diákokból álló csapatok fognak kidolgozni vállalkozási ötleteket, tapasztalt mentorok segítségével.

Katona Melinda, a Tehetség és Tudás Központ Alapítvány (TTKA) kurátora elmondta, számukra a generációk és a szakmák közötti tudás átadása a fő cél. A tudás körülvesz bennünket, természetesnek tekintjük, de milyen tudásra is vágynak az emberek? A TTKA egyik kutatásából az derült ki, hogy az önmenedzseléshez, kapcsolódó tudás, a kommunikáció és a projektekben való gondolkodás képesség igazán fontos az emberek, a vállalkozók számára. A TTKA a SEED Alapítvánnyal közösen ezért hirdette meg a Tudásbarát szervezet pályázatot, a Kurázsi Konzorciumhoz pedig azért csatlakoztak, mert mindig szívesen tanulnak, és szívesen aknázzák ki az ilyen együttműködésekben rejlő szinergiákat.

Borbély László, a CSAVE Alapítvány kurátora arról beszélt, hogy ez a szervezet a generációváltás másik aspektusára, az átadókra koncentrál. Fontosnak tartják azt a nagy tudást és kiterjedt tapasztalatot, amit az átadóktól, odafigyeléssel és tisztelettel, meg lehet szerezni. Másik, ugyanilyen fontos feladatuk az átadók túlélésének biztosítása, számukra a vállalkozás átadása utáni értelmes elfoglaltság, tartalmas élet megteremtése. Olyan eszközök kitalálása, amelyek segítik ezt a folyamatot. A kurátor szerint ebben a vonatkozásban nagyon jól tudnak kapcsolódni a konzorciumhoz. Másik lényeges feladatuk az akadémiai és a gyakorlati tudás közötti szakadék áthidalása.

A Kurázsi Konzorciumot a következő vállalkozások és szervezetek támogatják céljai elérésében:

  • Roland Divatház Zrt.
  • Istenhegyi Klinika
  • Bringóhintó Kft.
  • Infinity Ajándékgyár
  • Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ)
  • Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ)
  • Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ)
kurazsi alairasi folyamat
kurazsi konzorcium tagjai

Generációk közötti tudástranszfer 3.0 – 2019.03.07.

Március 7-én sikeresen megtartottuk Generációk közötti tudástranszfer 3.0 rendezvénysorozatunk harmadik részét. A hallgatóság között helyet foglaltak a kutatásban résztvevők, cégtulajdonosok, vezetők, és érdeklődők.

Az alapítvány fő tevékenységi területe a tehetséggondozás és a tudásmegosztás, a generációk közötti híd építése oktatással és képzéssel.

Célunk a Tehetség és Tudás Központ Alapítvány (TTKA) keretein belül, a tudás áramlás lehetővé tétele és az ezt támogató értékes tehetségek felszínre hozatala annak érdekében, hogy ez a tudás és tehetség közkincsé váljon.

dr. Velencei Jolán: A tudás vizualizációja

A tudás vizualizációja megkönnyíti a tudáselemek közötti kapcsolatok megragadását, felidézését. A tudástérképek kiválóan illusztrálják, hogy miként konstruálódik a fejünkben a tudásunk.

dr. Velencei Jolán egytemi tanár előadásában a következők hangzottak el:

  • tudásmegosztás típusai
  • az agyunk alvó óriás
  • a tudáselemek rendezése
  • tudástérkép

Kiss Aranka: Tudástranszfer online kutatás 3.0.

Kiss Aranka pszichológus a TTKA által indított online tudástranszfer kutatás részeredményeit mutatta be.

A különböző generációk együttélése és az együttműködés menedzselése a munkahelyen egyre nagyobb kihívást jelent az egyének és a cégek számára.

A kutatás célja pedig az, hogy kiderítse, melyek a tudástranszfer akadályozó tényezők? Milyen módon lehet a generációk közötti tudástranszfert erősíteni?


Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz és kövess minket!

Támogatók jelentkezését várjuk a további események megrendezéséhez szükséges anyagi erőforrás megteremtéséhez. Bármilyen ötletre, megoldásra, együttműködésre nyitottak vagyunk.

Reméljük, hogy kezdeményezésünkkel sikerült egy lépést tennünk a generációk közötti tudástranszferért.


Katona Melinda
Tehetség és Tudás Központ Alapítvány
elnök

Megvannak Magyarország első tudásbarát szervezetei

tudasbarat_szervezetek_2019

Tavaly szeptemberben hirdette meg a Tehetség és Tudás Központ Alapítvány (TTKA), valamint a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány Magyarországon első ízben a „Generációk közötti tudásátadás a szervezetekben – jó gyakorlatok” címet viselő pályázatot, amelynek nyertesei megkapják a „Tudásbarát szervezet 2019” – elismerést. A díjakat február 6-án ünnepélyes keretek között adták át a győztes vállalatoknak. A két szervezet mostantól minden évben meg fogja hirdetni a pályázatot, és remélik, egyre több vállalat, közöttük növekvő számú kis- és középvállalkozás érez majd késztetést arra, hogy bemutassa a tudásátadásban meglévő jó gyakorlatát. 

A pályázat kiírásakor a két szervezet abból indult ki, hogy egy vállalkozás versenyképessége, fejlődése szempontjából rendkívül fontos érték a cégnél felhalmozott tudás gondos megőrzése, hatékony továbbadása a fiatalabb nemzedékeknek, legyen szó generációváltó családi vállalkozásokról vagy szakmán belüli tudás- és tapasztalatátadásról.

Pályázni a következő három kategóriában lehetett

  1. A vállalaton belüli tudásátadás eszközei, folyamata, tudásbrókerek a cégen belül.
  2. A tudásmegosztás digitális eszközei, módszerei.
  3. Klasszikus generációváltás, illetve szakmák átadása generációk között.

Egy pályázó több kategóriában is adhatott be pályázatot. Ugyanazon kategóriában lehetőség volt nagyvállalati, valamint  kis- és középvállalati díj átadására, hiszen a kisebb cégek a nagyokéitól lényegesen különböző feltételek között működnek, s nem lett volna méltányos együtt versenyeztetni őket a nagyvállalatokkal. Örvendetes, hogy a nagyvállalatok mellett egyre több kkv is figyelmet fordít erre, a piaci pozíció megtartása és növelése érdekében jelentős, belső erőforrásokat aktivizáló tevékenységre.

A Tudásbarát pályázatokat elbíráló zsűri tagjai a következők voltak

  • Barathy Tamás alapító, Colibri HR Solution & Blue Colibri App
  • Dr. Berendi Péter tulajdonos, Roland Divatház
  • Gyulay Tibor alapító, MTA TM Bizottság
  • Heal Edina vezető, Egyenlítő Alapítvány
  • Katona István ügyvezető igazgató, Celanese Hungary Kft.
  • Katona Melinda kuratórium elnöke, TTKA Tehetség és Tudás Központ Alapítvány
  • Lakatosné Lukács Zsuzsanna ügyvezető, SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány
  • Németh László elnök, IPOSZ
  • Pomázi Gyula elnök, Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala
  • Dr. habil. Velencei Jolán egyetemi docens, Óbudai Egyetem


Pályázatok és győztesek

A Tudásbarát pályázatra 15 vállalat összesen 18 pályamunkát nyújtott be. Az 1. kategóriában 10 vállalat mérette meg magát (2 kisvállalkozás és 8 nagyvállalat); a 2. kategóriában 5 vállalat (2 kisvállalkozás és 3 nagyvállalat); a 3. kategóriában pedig 3 nagyvállalat „mérte össze a tudását”.

Az 1. kategóriában (A vállalaton belüli tudásátadás eszközei, folyamata, tudásbrókerek a cégen belül) a nagyvállalati díjat az MVM Paksi Atomerőmű Zrt.-nek ítélte oda zsűri, míg a kisvállalkozások közül a p2m Consulting pályázatát ítélte a legjobbnak a grémium.

A 2. kategóriában (A tudásmegosztás digitális eszközei, módszerei) a nagyvállalatok közül a LEGRAND Magyarország Villamossági Rendszerek ZRT. pályázatát tartotta díjra érdemesnek a zsűri, a kisvállalkozások közül pedig a Zsiráf Kreatív Ügynökség vitte el a pálmát.

A 3. kategória (Klasszikus generációváltás, illetve szakmák átadása generációk között) nagyvállalati győztese az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. lett (ebben a kategóriában középvállalat és kisvállalkozás nem indult).

Generációk közötti tudástranszfer 2.0 – 2019.02.06.

Február 6-án sikeresen megtartottuk Generációk közötti tudástranszfer 2.0 rendezvénysorozatunk második részét. A hallgatóság között helyet foglaltak a kutatásban résztvevők, cégtulajdonosok, vezetők, és érdeklődők.

Az alapítvány fő tevékenységi területe a tehetséggondozás és a tudásmegosztás, a generációk közötti híd építése oktatással és képzéssel.

Célunk a Tehetség és Tudás Központ Alapítvány (TTKA) keretein belül, a tudás áramlás lehetővé tétele és az ezt támogató értékes tehetségek felszínre hozatala annak érdekében, hogy ez a tudás és tehetség közkincsé váljon.

dr. Velencei Jolán: A tudás miliője

dr. Velencei Jolán egytemi tanár előadásában a következők hangzottak el:

  • Hol, mikor és milyen tudás osztható meg?
  • Lehet-e formalizálni a tudásáramlást?
  • A tudásmegosztás típusai.

Kiss Aranka: Tudástranszfer online kutatás 2.0

Kiss Aranka pszichológus a TTKA által indított online tudástranszfer kutatás részeredményeit mutatta be.

A különböző generációk együttélése és az együttműködés menedzselése a munkahelyen egyre nagyobb kihívást jelent az egyének és a cégek számára.

A kutatás célja pedig az, hogy kiderítse, melyek a tudástranszfer akadályozó tényezők? Milyen módon lehet a generációk közötti tudástranszfert erősíteni?


Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz és kövess minket!

Támogatók jelentkezését várjuk a további események megrendezéséhez szükséges anyagi erőforrás megteremtéséhez. Bármilyen ötletre, megoldásra, együttműködésre nyitottak vagyunk.

Reméljük, hogy kezdeményezésünkkel sikerült egy lépést tennünk a generációk közötti tudástranszferért.


Katona Melinda
Tehetség és Tudás Központ Alapítvány
elnök

Generációk közötti tudástranszfer 1.0 – 2018.11.29.

November 29-én sikeresen megtartottuk Generációk közötti tudástranszfer 1.0 rendezvénysorozatunk első részét. A hallgatóság között helyet foglaltak a kutatásban résztvevők, cégtulajdonosok, vezetők, és érdeklődők.

Az alapítvány fő tevékenységi területe a tehetséggondozás és a tudásmegosztás, a generációk közötti híd építése oktatással és képzéssel.

Célunk a Tehetség és Tudás Központ Alapítvány (TTKA) keretein belül, a tudás áramlás lehetővé tétele és az ezt támogató értékes tehetségek felszínre hozatala annak érdekében, hogy ez a tudás és tehetség közkincsé váljon.

Az esemény összefoglaló videója:

dr. Velencei Jolán: A tudás fogalma

dr. Velencei Jolán egytemi tanár a tudás fogalmát magyarázta el nekünk:

  • Mit is jelent a tudás?
  • Milyen formái vannak?
  • Milyen tudásra van szükség ma?
  • Megtudtuk, hogy a tudás személyes és annyi tudás létezik, ahány ember.

Egyfajta tudás az ügyesség és az intuíció is, de csak akkor válik valódi tudássá, ha szavakba tudjuk önteni, elmondani, átadni.

Katona Melinda: Az eredmény képlete

Katona Melinda cégfejlesztő tanácsadó, tréner és coach a következő képleten keresztül magyarázta el mit tapasztal a cégeknél a tudástranszferről.

(S x V) x B = E

S = stratégia, V = változás, B = bizalom, E = eredmény

Ahhoz, hogy egy szervezetben eredményt tudjunk elérni, szükség van egy jó stratégiára, a változás megfelelő végrehajtására és bizalomra. Véleménye szerint azért nem eredményesek ma a szervezetek Magyarországon, mert a hiányzik vagy sérült a bizalom.

Kiss Aranka: Tudástranszfer online kutatás 1.0

Harmadik előadóként Kiss Aranka pszichológus a TTKA által indított online tudástranszfer kutatás első részeredményeit mutatta be.

A különböző generációk együttélése és az együttműködés menedzselése a munkahelyen egyre nagyobb kihívást jelent az egyének és a cégek számára.

A kutatás célja pedig az, hogy kiderítse, melyek a tudástranszfer akadályozó tényezők? Milyen módon lehet a generációk közötti tudástranszfert erősíteni?


Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz és kövess minket!

Támogatók jelentkezését várjuk a további események megrendezéséhez szükséges anyagi erőforrás megteremtéséhez. Bármilyen ötletre, megoldásra, együttműködésre nyitottak vagyunk.

Reméljük, hogy kezdeményezésünkkel sikerült egy lépést tennünk a generációk közötti tudástranszferért.


Katona Melinda
Tehetség és Tudás Központ Alapítvány
elnök