Megvannak Magyarország első tudásbarát szervezetei

tudasbarat_szervezetek_2019

Tavaly szeptemberben hirdette meg a Tehetség és Tudás Központ Alapítvány (TTKA), valamint a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány Magyarországon első ízben a „Generációk közötti tudásátadás a szervezetekben – jó gyakorlatok” címet viselő pályázatot, amelynek nyertesei megkapják a „Tudásbarát szervezet 2019” – elismerést. A díjakat február 6-án ünnepélyes keretek között adták át a győztes vállalatoknak. A két szervezet mostantól minden évben meg fogja hirdetni a pályázatot, és remélik, egyre több vállalat, közöttük növekvő számú kis- és középvállalkozás érez majd késztetést arra, hogy bemutassa a tudásátadásban meglévő jó gyakorlatát. 

A pályázat kiírásakor a két szervezet abból indult ki, hogy egy vállalkozás versenyképessége, fejlődése szempontjából rendkívül fontos érték a cégnél felhalmozott tudás gondos megőrzése, hatékony továbbadása a fiatalabb nemzedékeknek, legyen szó generációváltó családi vállalkozásokról vagy szakmán belüli tudás- és tapasztalatátadásról.

Pályázni a következő három kategóriában lehetett

  1. A vállalaton belüli tudásátadás eszközei, folyamata, tudásbrókerek a cégen belül.
  2. A tudásmegosztás digitális eszközei, módszerei.
  3. Klasszikus generációváltás, illetve szakmák átadása generációk között.

Egy pályázó több kategóriában is adhatott be pályázatot. Ugyanazon kategóriában lehetőség volt nagyvállalati, valamint  kis- és középvállalati díj átadására, hiszen a kisebb cégek a nagyokéitól lényegesen különböző feltételek között működnek, s nem lett volna méltányos együtt versenyeztetni őket a nagyvállalatokkal. Örvendetes, hogy a nagyvállalatok mellett egyre több kkv is figyelmet fordít erre, a piaci pozíció megtartása és növelése érdekében jelentős, belső erőforrásokat aktivizáló tevékenységre.

A Tudásbarát pályázatokat elbíráló zsűri tagjai a következők voltak

  • Barathy Tamás alapító, Colibri HR Solution & Blue Colibri App
  • Dr. Berendi Péter tulajdonos, Roland Divatház
  • Gyulay Tibor alapító, MTA TM Bizottság
  • Heal Edina vezető, Egyenlítő Alapítvány
  • Katona István ügyvezető igazgató, Celanese Hungary Kft.
  • Katona Melinda kuratórium elnöke, TTKA Tehetség és Tudás Központ Alapítvány
  • Lakatosné Lukács Zsuzsanna ügyvezető, SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány
  • Németh László elnök, IPOSZ
  • Pomázi Gyula elnök, Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala
  • Dr. habil. Velencei Jolán egyetemi docens, Óbudai Egyetem


Pályázatok és győztesek

A Tudásbarát pályázatra 15 vállalat összesen 18 pályamunkát nyújtott be. Az 1. kategóriában 10 vállalat mérette meg magát (2 kisvállalkozás és 8 nagyvállalat); a 2. kategóriában 5 vállalat (2 kisvállalkozás és 3 nagyvállalat); a 3. kategóriában pedig 3 nagyvállalat „mérte össze a tudását”.

Az 1. kategóriában (A vállalaton belüli tudásátadás eszközei, folyamata, tudásbrókerek a cégen belül) a nagyvállalati díjat az MVM Paksi Atomerőmű Zrt.-nek ítélte oda zsűri, míg a kisvállalkozások közül a p2m Consulting pályázatát ítélte a legjobbnak a grémium.

A 2. kategóriában (A tudásmegosztás digitális eszközei, módszerei) a nagyvállalatok közül a LEGRAND Magyarország Villamossági Rendszerek ZRT. pályázatát tartotta díjra érdemesnek a zsűri, a kisvállalkozások közül pedig a Zsiráf Kreatív Ügynökség vitte el a pálmát.

A 3. kategória (Klasszikus generációváltás, illetve szakmák átadása generációk között) nagyvállalati győztese az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. lett (ebben a kategóriában középvállalat és kisvállalkozás nem indult).